Gyalogos baleset

2018. 07. 10., k - 08:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 60 éves férfi sérült meg a Debrecen külterületén történt közlekedési balesetben.

Egy férfi közlekedett személyautójával 2018. július 9-én 22 óra körül Debrecenben, a Diószegi úton, amikor későn vette észre, hogy előtte áll egy Ford típusú gépkocsi, valamint több gyalogos. A sofőr fékezni kezdett. azonban az egyik gyalogost elütötte, aki így a két autó közé szorult. A 60 éves férfi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi jó tanácsok megfogadását és betartását kéri a gyalogosoktól és a gépjárművezetőktől:

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági - fényvisszaverő - eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül, sötétben, és jó látási viszonyok között egyaránt, így a mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.

A járművezetők mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.

A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, azonban ez a távolság az esős, ködös, párás időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete, környezetbe olvadó ruházatú, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, így féktávolságon belül könnyen elüthetik őket. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!

Saját közlekedésbiztonságunk érdekében tenni kell valamit! Ennek egyik módja a LÁTHATÓSÁG növelése.

Gyalogosok! …LÁTSZANI! Gépjárművezetők! …LÁTNI!

A balesetek nem történnek, azokat okozzák! Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata tragédiát okozhat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.