Halálos balesetet okozott – letartóztatták

2020. 01. 10., p - 15:08
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Járásbíróság ma döntött annak a férfinak a letartóztatásáról, aki halálos közúti közlekedési balesetet okozott Jászberény külterületén.

Amint arról korábban már hírt adtunk, 2019. november 13-án 17 óra után, a 31-es számú főút 79. kilométerszelvényében, Jászberény külterületén halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.  Egy jászberényi lakos személygépkocsival közlekedett az érintett útszakaszon, amikor haladása során, egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött egy személygépjárművel, amelynek két utasa helyszínen életét vesztette. A jogsértő gépkocsivezető a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. V. Róbertet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Jászberényi Rendőrkapitányság V. Róbertet 2020. január 7-én őrizetbe vette, majd a Szolnoki Járásbíróság 2020. január 10-én elrendelte a letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.