Halmozott eltiltás

2021. 08. 17., k - 07:31
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem először kapták járművezetésen az érdi járőrök azt a 34 éves törökbálinti férfit, akit korábban jogerősen eltiltottak a vezetéstől.

Személygépkocsival közlekedőt intettek le a rendőrök Törökbálinton 2021. augusztus 14-én késő este. A 34 éves sofőrről kiderült, az Érdi Járásbíróság 2021. június 11-én jogerősen 4 évre eltiltotta a járművezetéstől, vezetői engedélye nem volt, ráadásul a helyszínen alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott, ezért mintavételre előállították.

Nem ez az első büntetőeljárás ellene hasonló cselekmény miatt, az Érdi Rendőrkapitányságon gyanúsított egy korábbi, 2021. június 21-ei eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt. Akkori kihallgatásán úgy nyilatkozott, tudott a döntésről, de azt hitte, eltiltása nem kerül bele ilyen gyorsan a rendszerbe.

A most elkövetett cselekmények miatt járművezetés ittas állapotban vétségének, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.