Hétvégi közlekedési prognózis

2016. 04. 22., p - 12:19
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. április 22. és 2016. április 24. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken a kezdeti napsütés után délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak hazánk térsége fölé. Eső még sehol sem lesz. A nyugati, északnyugati szél néhol megélénkül. Reggel 5 fok körül alakul a hőmérséklet, míg délután igen kellemes, 19-24 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombaton napközben egyre jobban megvastagszik a felhőzet, és eleinte csak elszórtan, délutántól már egyre többfelé várható eső, záporeső. 17 fok körül alakul a hőmérséklet (délkeleten, keleten lehetnek még 20 fok feletti hőmérsékletű térségek).

Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Sokfelé valószínű eső. Délután csökken a csapadék intenzitása és kiterjedése. Nagy területen válik viharossá az északnyugati szél, mellyel több fokkal hidegebb levegő zúdul a Kárpát-medence térségébe. Napközben fokozatosan csökken a hőmérséklet, délután már csak 10-15 fok közötti értékek lesznek.

Forrás: www.koponyeg.hu

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

 

M0

  • 2016. március 1-jétől 2016. április 30-ig az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométerszelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • M1
  • 2016. április 18-tól 2016. április 24-ig a 12+250-66+500 kilométerszelvényben mindkét pályatesten a haladósáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. április 18-tól 2016. április 24-ig a 12+500-66+500 kilométerszelvényben mindkét pályatesten az előzősáv és a leállósáv váltakozva történő zárására kerül sor szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. február 11-től folyamatosan a 38+500-40+200 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. február 11-től folyamatosan az 52+550-49+650 kilométerszelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

M19

  • 2016. április 4-től 2016. április 30-ig a 6+170-8+170 kilométerszelvényben mindkét pályatesten leállósáv zárása csomóponti ág építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M5

  • Az M5 Autópálya mindkét oldalán, Inárcs térségében 2016. március 16-tól várhatóan június elejéig rekonstrukciós munkálatokat végeznek. Az inárcsi pihenőhelyek a közlekedők számára elérhetőek lesznek a munkálatok ideje alatt.
     
  • A rekonstrukciós munkálatok a 32-es és 38-as kilométerszelvények között zajlanak, melynek során kétszer két sáv végig a közlekedők rendelkezésre áll, kivéve a terelések átépítésének időtartamát. A terelés az M5 Autópálya mindkét oldalát érinti több ütemben. Az inárcsi pihenőhelyek a közlekedők számára elérhetőek lesznek, esetenként a lassító vagy gyorsító sávon előfordulhat terelés a ki és behajtás biztosítása mellett. A munkálatok ideje alatt 60 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben.

 

  • Az M5 Autópálya mindkét oldalán, az örkényi pihenőhelyeken 2016. márciusától várhatóan május végéig felújítási munkálatokat végeznek. A munkálatok ideje alatt a pihenőhelyek lezárásra kerülnek.

 

Az örkényi pihenőhelyek zárásáról a főpályán közlekedők tájékoztatást kapnak ideiglenes tájékoztató táblákon keresztül. A munkavégzés ideje alatt az örkényi pihenőhelyhez legközelebbi, inárcsi és a lajosmizsei pihenőhelyek elérhetőek az utazók számára.

 

  • Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán 2016. április 17-30. között aszfaltburkolat-felújítási munkálatokat végeznek Szeged térségében a 164-es és a  169-es kilométerszelvények között.

 

A burkolat felújítási munkálatok során forgalomterelésre kell számítani az arra közlekedőknek, amelynek keretében az első ütemben 2016. április 17-23. között egy sávon haladhat a forgalom, az előző sáv lezárása mellett. A második ütemben 2016. április 23-30. között a haladó és leállósáv kerül lezárásra, a forgalmat egy sávra terelik. A forgalomkorlátozások miatt 60 és 80 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben az autópálya érintett szakaszán.


A munkálatok ideje alatt a Szeged-nyugat csomópont elérhető lesz az utazók számára.

Az AKA Zrt. és partnerei ezúton kérik a járművezetőket, hogy a munkálatok ideje alatt fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek.

 

Az aktuális forgalomkorlátozásokról és terelésekről folyamatos tájékoztatást nyújt az Útinform, a rendőrség, az M5-ös autópálya működtetéséért felelős AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az üzemeltető A-WAY ITE Zrt. Az AKA Zrt. honlapján található megújult tájékoztató térkép és a honlap mobileszközökre optimalizált weboldala is friss útinformációkkal segíti a közlekedőket.

 

Nem várt események eltérést eredményezhetnek az ütemtervtől. Az AKA Zrt. a változtatás jogát fenntartja.(forrás: www.aka.hu)

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2016. április 23. (szombat) 22 órától április 24. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

 

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek! Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

 

2016. április 22. és 2016. április 28. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul:

 

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen várakozás alakulhat ki a személyforgalomban péntek délutántól kilépő irányban késő estig, illetve vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban, melynek mértéke esetenként a 30-60 percet is elérheti. A teherforgalomban szintén várakozás kialakulásával kell számolni pénteken és szombaton, valamint hétfő hajnalban, amelynek mértéke akár 60-90 perc is lehet.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban jelentősebb forgalom pénteken délutántól késő estig lesz kilépő irányban, amelynek mértéke 30-60 perc is lehet. Várakozással kell számolni vasárnap délelőttől estig. A várakozás mértéke a 30-60 percet is elérheti. A teherforgalomban péntektől kezdődően egészen szombat délig, illetve hétfő hajnalban várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti akár a 60-120 percet is.

 

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamionstop időszakán kívül ki- és belépő irányban is, akár 60-180 perc várakozási idő kialakulásával lehet számolni. A hétvégén, szombat estétől egészen vasárnap estig lehet esetenként 15-30 perc várakozás kialakulásával számolni a személyforgalomban.

                              

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, hétvégén 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban különösen a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen, a teherforgalomban kilépő irányban pénteken 12 óra és 22 óra között 120 perc, valamint szombaton 10 óra és 22 óra között 180 perc várakozás kialakulásával számolunk. Szintén torlódás alakulhat ki a belépő és a kilépő irányokban vasárnap 23 óra, valamint hétfő 20 óra között, amely akár 120 perc várakozás kialakulásához is vezethet.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként péntek déltől hétfő hajnalig, amely a 60-180 percet is elérheti a belépő irányban. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás várható be és kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.

 

Beregsurány és Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a be- és kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk.

 

Barabás közúti határátkelőhelyen belépő irányban 15-30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén.

 

Csengersima közúti határátkelőhelyen bármely napszakban kialakulhat 30-60 perc várakozás elsősorban a hazatérő és visszautazó román vendégmunkások csoportos utazása miatt. 

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8 óra 16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.