Intő példa – Jogosítvány nélkül kezdte az új évet

2018. 02. 23., p - 09:01
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állhat az az ittas sofőr, aki az évforduló előtt fél órával okozott közúti közlekedési balesetet. Az intő példa okán is hangsúlyozzuk, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére!

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 54 éves alsózsolcai nővel szemben.

A gyanúsított 2017. december 31-én 23 óra 30 perckor Alsózsolcán elvesztette uralmát az autója felett, majd több sikertelen manőver után egy útszélén parkoló autónak ütközve állt meg. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Az ügyben indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

Az utóbbi eset kapcsán is hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A 2018-as esztendő hetedik hetében a megye útjain 2018. február 12-e és 18-a között 71 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 balesetben volt ittas sofőr az okozó.

A járőrök az adott időszakban azonban 21 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.