Ittasan ült a volán mögé

2018. 06. 29., p - 07:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki alkoholt fogyasztott, majd autójával balesetet okozott.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot egy polgári férfival szemben.

A 42 éves járművezető 2018. március 1-jén 19 óra körül közlekedett az általa vezetett személyautóval Polgár belterületén, a Zólyom utcában. A sofőr haladása során nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, kisodródott, majd egy betonfalnak ütközött. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol a jármű vezetőjével szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. A sofőrt további mintavétel céljából az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, valamint elvették a jogosítványát. A helyi férfi könnyű sérüléseket szenvedett a baleset következtében.

A hajdúnánási rendőrök 2018. június 28-án befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.