Ittasan vezetett

2018. 08. 13., h - 12:59
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Záhonyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Benk belterületén közlekedett személygépkocsival egy 60 éves mezőladányi lakos 2018. július 3-án. A férfi haladása során az út jobb oldalán egy szabályosan parkoló autó hátsó részének ütközött, majd megállás nélkül tovább hajtott. A balesetet szenvedett gépkocsi tulajdonosa az okozó gépkocsi után ment, akit rövid időn belül utolért. A férfi értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök a balesetet okozó gépjármű vezetőjével szemben a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, majd további vér- és vizelet mintavétel céljából előállítottak. A beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján a férfi szervezetében 2,62 g/l véralkohol- koncentráció volt kimutatható. A rendőrök a sofőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták. A férfit 2018. július 31-én a rendőrkapitányságon ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Záhonyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.