Két nap alatt kétszer

2019. 12. 13., p - 11:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hencidai férfit egyik nap a rendőrök, másik nap egy fa állította meg. Ittasan vezetett. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A berettyóújfalui rendőrök 2019. október 25-én 13 óra körül állítottak meg egy személyautót, mert a vezetője áthajtott egy záróvonalon. Az egyenruhások ellenőrizték az autót és igazoltatták a férfit, amely során megállapították, hogy az 52 éves hencidai lakosnak soha nem volt jogosítványa, valamint a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott. A járőrök előállították a férfit a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Másnap 22 óra körül a rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy Berettyóújfaluban, a Kossuth úton fának hajtott egy személyautó. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol ismét a hencidai férfit kellett ellenőrizni, mivel ő vezette a gépkocsit. A sofőr, mint kiderült ekkor is ittasan ült a volán mögé, és a biztonsági övét se használta, ezért a mentőszolgálat munkatársai könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy jogosítvánnyal valóban nem rendelkezett soha, sőt az autót is két napja vette.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. A gyanúsítottnak járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait valamint a közlekedés más résztvevőit is.

„... hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.