Kivilágítatlanul és ittasan az út közepén

2019. 09. 12., cs - 14:45
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elsodort egy kerékpáros férfit egy személyautó Szeghalom külterületén. A biciklis férfi sötét ruhában, láthatósági eszközök nélkül közlekedett a sötétben.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. szeptember 11-én 21 óra után néhány perccel, Szeghalom külterületén. Egy személygépkocsi vezetője a 47-es számú főúton, Szeghalom felől Csökmő irányába tartott, amikor észlelte, hogy előtte a felezővonal mellett egy sötét ruhás férfi kerékpározik. Azért, hogy elkerülje az ütközést, jobbra kormányozta a kocsit, de a visszapillantó tükör elsodorta a biciklist, aki elesett és könnyű sérülést szenvedett. Az autó a baleset után az út melletti füves területen állt meg. A helyszínelés során kiderült, hogy a kerékpáros nem viselt láthatósági mellényt, és a biciklijét sem szerelte fel semmilyen láthatóságot segítő eszközzel. Emellett a helyszíni légalkoholmérés ittasságot állapított meg nála, amit a későbbi orvosi vizsgálat is igazolt.

A történtek kapcsán a rendőrség kéri a közlekedőket, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a láthatóságra. Éjszaka és korlátozott látási viszony között a gyalogosok és a kerékpárosok számára a láthatósági mellény viselése lakott területen kívül kötelező. Szintén fel kell szerelni a biciklit első és hátsó világítással, és legalább az első keréken lennie kell két darab, egy tengelyen elhelyezett küllőprizmának.

…hogy mindenki hazaérjen!

Az alábbi kisfilm szemléletesen mutatja be azt, hogy mekkora jelentősége van a láthatóságnak a balesetek elkerülése érdekében:

Kapcsolódó tartalom: Lásson és látszódjon!

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.