Közlekedik a család Tolnában

2019. 06. 01., szo - 16:42
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szekszárdon rendezték meg a verseny területi fordulóját.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 2019-ben nyolcadik alkalommal szervezi meg a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedőt, amelynek célja, hogy felhívja az állampolgárok figyelmét a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására. A versenyen olyan gyermekes családok vehettek részt, ahol legalább az egyik szülőnek van érvényes B-kategóriás vezetői engedélye, a gyerekek életkora pedig 6 és 17 év között van.

kép

A verseny Tolna megyei döntőjét 2019. június 1-jén rendezték meg Szekszárdon. A családok kerékpáros- és autós ügyességi pályán mutatták meg tudásukat, továbbá KRESZ ismereteikről is számot adtak.

kép

A versenyzők bűnmegelőzési-, katasztrófavédelmi- és egészségügyi totót is kitöltöttek. A család legalább két tagjának – egy gyerek és egy felnőtt – a szabályos újraélesztést is be kellett mutatnia. A résztvevők játékos feladatokat is megoldottak a részegséget szimuláló szemüvegben.

kép

A vetélkedőre 17 Tolna megyei család jelentkezett, akik közül a győztes a dunaszentgyörgyi Komlósi család lett, második helyen a bonyhádi Noé család, míg a harmadikon a tolnai Fazekas család végzett.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.