Letartóztatták a földes úton menekülő autóst

2021. 07. 30., p - 07:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök eddig három bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a 31 éves dorogi lakost, akit a kihallgatása után őrizetbe vettek.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy terepjáró közlekedett Esztergomban a Csatai utcában 2021. július 26-án 23 óra 10 perc körül. A járműre cseh forgalmi rendszám volt felszerelve, amit egy 31 éves dorogi férfi vezetett. A sofőr amint észlelte a rendőröket megállt, majd megfordult és nagy sebességgel elhajtott. A járőrök ezt észlelték, a szolgálati gépjármű megkülönböztető fény - és hangjelzéseit használva próbálták megállítani a terepjárót. Haladása közben a sofőr több szabályszegést is elkövetett, majd egy földes úton próbált kereket oldani.

Egy szolgálaton kívüli esztergomi rendőr is értesült az eseményről. A terepjáró képességekkel rendelkező járművével, a földes úton is követni tudta a másik terepjárót. Az elől haladó jármű egy betonkerítésnek ütközött, az eset során személyi sérülés nem történt. A szolgálaton kívüli rendőr egy főt a gépkocsiban elfogott. Egy fő futva elmenekült, őt egy elhagyatott épületben elfogták. Kiderült, hogy a személy volt a járművezető, akit az Esztergomi Járásbíróság 2021. október 10-ig eltiltott a járművezetéstől.

Mindkét személyt előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol az alkalmazott kábítószerteszt és alkoholszonda is pozitív eredményt mutatott a járművezetőnél. A 31 éves férfi ellen járművezetés az eltiltás hatály alatt, kábítószer birtoklása, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére az Esztergomi Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit az Esztergomi Járásbíróság 2021. július 29-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.