Lezárt ügy: bódult állapotban vezetett

2021. 01. 12., k - 07:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 26 éves férfivel szemben folytattak.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy debreceni férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett 2020. március 7-én 23 óra körül a város belterületén, amikor ellenőrizték a járőrök. Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a sofőr a vezetés megkezdése előtt kábítószert fogyasztott, ezért őt előállították, és vele szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 26 éves férfi a vezetési képességre hátrányosan ható szerek által befolyásolt bódult állapotban volt, amikor igazoltatták az egyenruhások.

A hatóság – a gyanúsított vezetői engedélyének bevonása mellett – az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság  felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. Soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas, vagy bódult személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

 „... hogy mindenki hazaérjen!”

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.