Négyen sérültek

2019. 12. 23., h - 08:45
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utolsó adventi hétvégén Tolna megyében tizenhat közlekedési baleset történt, melyek közül négy végződött személyi sérüléssel.

Egy bátaszéki nő közlekedett 2019. december 21-én a délelőtti órákban Sárpilisen az általa vezetett Renault típusú személygépkocsival, amikor egy jobbra ívelő kanyarban feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, a nedves úttesten megcsúszott, elveszítette az uralmát a jármű felett, a bal oldali árokba sodródott, és felborult. A kocsi sofőrje az elsődleges adatok szerint könnyebben sérült meg a balesetben.

kép

Egy paksi nő kerékpározott a város egyik utcájában 2019. december 21-én a délelőtti órákban, amikor egy kapubejárónál a járdára akart felhajtani, de a szegélykövön a bicikli első kereke megcsúszott és kerékpáros elesett, aki az előzetes orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

kép

Egy 72 éves előszállási férfi közlekedett az általa vezetett Suzukival Dunaföldváron 2019. december 22-én a délelőtti órákban. Egy kereszteződéshez érve, az elsőbbséget jelző tábla utasításainak ellenére, nem adott elsőbbséget a Bölcske felé szabályosan közlekedő Opelnek, – melyet egy 52 éves bölcskei nő vezetett – és a két autó összeütközött.  Az elsődleges adatok szerint a vétlen sofőr súlyosan sérült meg a balesetben.

ké

Egy külföldi rendszámú Volvo vezetője közlekedett 2019. december 22-én 17 óra 59 perckor Dombóváron az Árpád utcában, amikor a Pannónia útra történő balra kanyarodás közben a járműve bal oldalával elütötte a vele szemben a Pannónia út úttestjén közlekedő 84 éves gyalogost, aki elesett és az elsődleges adatok alapján súlyosan megsérült.

kép

Tolna megye az elmúlt 48 órában további 12 anyagi kárral járó baleset történt.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az ilyenkor szokatlanul enyhe időjárási viszonyok között még óvatosabban és figyelmesen közlekedjenek! Legyenek türelmesek, figyeljenek egymásra, toleranciát és empátiát mutatva vegyenek részt a közlekedésben, tegyék ezt azért

 … hogy mindenki hazaérjen!   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.