ROADPOL – „Truck&Bus”

2021. 07. 23., p - 10:47
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték.

A Kisbéri és a Komáromi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által meghirdetett Truck & Bus elnevezésű fokozott ellenőrzésben. Az akciót 2021. július 22-én tartották Almásfüzítőn és a 132-es számú úton, Komárom lakott területén kívül, ami elsősorban a vezetési- és pihenőidő, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartására irányult. Mind ezek mellett a járművek műszaki állapotára is figyelmet fordítottak. Az ellenőrzésben a katasztrófavédelem és a közlekedési hatóság munkatársai is részt vettek.     

A járőrök összesen 45 gépjárművet ellenőriztek. Kisebb szabálysértés miatt két főt helyszíni bírsággal sújtottak, míg egy esetben a sofőr nem használta a biztonsági övet, ezért ő közigazgatási bírságot kapott. Egy személy ellen szabálysértési eljárást indítottak közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt, egy esetben pedig a vezetési és pihenőidővel kapcsolatban állapítottak meg jogsértést.  

A közlekedésbiztonság javítása és a közúti közlekedési balesetek számának a csökkentése érdekében az egyenruhások a baleset-megelőzési tanácsok mellett láthatósági mellényt adtak át  a járművezetőknek.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.