Segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről

2019. 11. 24., v - 11:45
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök vádemelést javasoltak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019. október 12-én éjjel egy nagyatádi parkolóban két olasz állampolgár keveredett vitába, mivel egyikük ittasan akart kocsival hazavezetni az ideiglenes szállására, ezért ismerőse elvette tőle a jármű indítókulcsát. A férfi ezt nem hagyta, erőszakkal visszaszerezte a slusszkulcsot, majd az autóval elindulva elsodorta a sértettet.

A rendőrök nem sokkal később elfogták a 41 éves gyanúsítottat, aki ellen - bűnügyi őrizetbe vétele mellett - segítségnyújtás elmulasztása bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat 2019. november 21-én vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.