Szabálytalan járművezetők Fejér megyében

2021. 04. 23., p - 12:22
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Túlsúlyos járművekkel közlekedő sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Székesfehérvár Autópálya Alosztályának munkatársai 2021. április 22-én reggel, a 7-es számú főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszán ellenőriztek egy teherautót, amire a megengedettnél több rakományt raktak, és annak megfelelő szállítási feltételéről nem gondoskodtak. Ugyan ezen a napon, nem sokkal később, szintén a 7-es számú főúton, Szabadbattyán belterületén figyeltek fel a járőrök egy tehergépkocsira, amely szemmel jól látható módon is a megengedettnél nagyobb tömeggel közlekedett. Az egyenruhások mindkét járművezetőt megállították, és ellenőrzés alá vonták. A tengelysúlymérést követően kiderült, hogy az egyik jármű rakománya közel 1200 kilogrammal, míg a másik jármű súlya 1700 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. A rendőrök mindkét esetben a jogsértő sofőrök ellen szabálysértési feljelentést tettek.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető sofőrök kiszűrése érdekében folyamatosan ellenőrzik a megye közútjait.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.