Szinte mindent elkövetett, amit lehetett

2019. 04. 10., sze - 15:37
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tulajdonos engedélye nélkül vitt el egy kistehergépkocsit egy fiatal férfi Gyulán. A 23 éves L. Zsolt a gyanú szerint ittasan, jogosítvány nélkül vezette a lejárt műszaki érvényességű autót, amellyel Gyula külterületén balesetet is okozott.

Egy gyulai férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. április 9-én 21 óra 20 perc körül arról, hogy fia engedély nélkül elvitte az udvarban leparkolt műszaki érvényességgel és kötelező biztosítással nem rendelkező kisteherautóját. Az apa elmondta, hogy a fiú feltehetően Sarkadra ment az egyik barátjával. A Sarkadon szolgálatot teljesítő rendőrök a rendszám alapján azonnal keresni kezdték a furgont. Eközben egy személygépkocsi vezetője is rendőri segítséget kért, mert elmondása szerint a Gyula és Sarkad közötti úton az autójának nekiütközött egy kisteherautó, amely megállás nélkül továbbhajtott Sarkad irányába. Nem sokkal később, 21 óra 45 perckor a sarkadi járőrök a Diófás utcában felismerték a keresett kisteherautót és intézkedés alá vonták az autó vezetőjét és utasát. A 23 éves L. Zsolt miután kiszállt az autóból megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták, és előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra. Alkoholszondát fújattak vele, ami pozitív értéket mutatott. Az alkoholfogyasztás gyanúját pedig a későbbi orvosi vizsgálat is megerősítette. A férfi ellen több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás, az engedély nélküli vezetés, valamint a lejárt műszaki érvényességű jármű vezetése miatt pedig szabálysértési eljárás is indul.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.