Tragédiával is végződhettek volna

2020. 08. 11., k - 14:27
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két kerékpáros sérült a Szolnokon történt balesetekben.

Két kerékpáros baleset is történt az elmúlt napon Szolnokon. Mindkét balesetben a kijelölt gyalogos-átkelőhely mellett haladó, az utat keresztező kerékpárúton körültekintés nélkül hajtottak át az úttesten a biciklisek. A Várkonyi téri körforgalomnál egy 35 éves nő, illetve a Tiszaliget lejárójánál lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelynél egy kiskorú fiú hagyta figyelmen kívül a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblát, és kihajtott az úttestre. Az asszonyt egy személygépkocsi, a fiút egy helyi járatos autóbusz ütötte el. Kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy mindkét kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A gyalogosok és a kerékpárosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendszeres ellenőrzésekkel, balesetmegelőzési akciókkal, láthatósági eszközök osztásával, és különböző projektekkel hívják fel a gyalogosok és kerékpárosok figyelmét a szabályos közlekedésre. A megelőzési szakemberek mindezt annak érdekében teszik, hogy csökkentsék a közúti balesetek számát és tudatosítsák a közlekedés résztvevőiben a felelősségteljes magatartást. Kérjük, hogy tartsák be a szabályokat, óvják maguk és mások testi épségét.

…hogy mindenki hazaérjen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.