Újabb túlsúlyos az M0-on

2021. 07. 12., h - 12:47
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szigetszentmiklósi rendőrök vették ki a gyorsforgalmi úton közlekedők közül.

Egy román járműszerelvényt intettek ki a rendőrök 2021. július 12-én délelőtt. A személygépkocsiból és utánfutóból álló karaván az M0 autóúton haladt, amikor az egyenruhások a 19-es kilométerszelvényben kiszúrták. A méréssel is alátámasztott 800 kilogrammnyi túlsúlyhoz nagyban hozzájárult, hogy az utánfutón szállított jármű roskadásig volt pakolva különféle dobozokkal, árukkal.

A sofőrt 500 ezer forintra bírságolták, a járműszerelvényt leparkoltatták, útját csak a szabálytalanság megszüntetését követően folytathatta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.