Véget ért a helyszíni szemle a 84-es számú főúton

2017. 12. 12., k - 22:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt a forgalomkorlátozás Újkér térségében történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén.

Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés a 84-es számú főút 88-as kilométerszelvényénél, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

1

A helyszíni szemle adatai szerint egy személygépkocsi közlekedett Újkér irányából Sárvár felé. Közlekedése során a járművezető előzésbe kezdett, amikor elütött egy 40 éves férfit, aki az úttest menetirány szerinti bal oldalán - a járműforgalommal szemben - gyalogolt. A közlekedési baleset során a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

Az érintett útszakaszon mindkét irányban zavartalanul haladhat a forgalom.

2

A közúti közlekedési balesetek megelőzése fontos társadalmi érdek. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a biztonságos közlekedés érdekében az alábbi KRESZ szabályok maradéktalan megtartására hívja fel a gyalogosan közlekedők figyelmét:

  • A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie.
  • Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs, a gyalogosok az úttesten közlekedhetnek.
  • A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja, vagy megtévesztheti!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.
  • A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.
  • A lakott területen kívüli az úttesten, leállósávon, útpadkán tartózkodó/közlekedő gyalogosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

Kérjük, hogy gyalogosan csak olyan úton közlekedjenek, ahol azt közúti jelzés nem tiltja, továbbá az életük, testi épségük nincs veszélyben! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.