A gyors segítség életet ment

2018. 07. 18., sze - 15:58
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét életet mentett a közös munka Szolnokon.

Egy nyíregyházi lakos telefonált a rendőrség segélyhívó számára 2018. július 18-án hajnali 3 óra után, miszerint nagyobb mennyiségű, nyugtató hatású gyógyszert vett be és csak annyit tud, hogy valahol Szolnokon tartózkodik.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányitási Központ főügyeletese átvette a hívást és beszélgetni kezdett a férfival. Skultéti Attila rendőr őrnagy próbálta nyugtatni a telefonálót, miközben kérdéseivel ki akarta deríteni, hogy hol tartózkodhat a bajbajutott. A férfi nagyon nehezen tudott beszélni és egyáltalán nem tudta megmondani hol tartózkodik, csupán csak néhány tárgyat sorolt fel maga körül, amiket látott. A tapasztalt ügyeletes a csekély információkat összegezve több helyszínre is kiküldte a járőröket, hogy ellenőrizzék azokat. A rendőrökben közben az is felmerült, hogy a keresett személy azonos lehet azzal a férfivel, akit korábban ellenőriztek a városban. Ez alapján azonnal átvizsgálták a környéket és az egyik játszótéren, a padon ülve megtalálták a 40 éves nyíregyházi lakost. A járőrök azonnal értesítették a mentőszolgálatot, amelynek helyszínre érkező munkatársai kórházba szállították a férfit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.