Biztonságban Bercelen

2019. 07. 25., cs - 07:05
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök biztosították a fesztivál rendjét. 

A Bercel közelében lévő Csobánkapusztán megrendezett SUN Fesztivál területén, és annak környékén 2019. július 15. és 2019. július 21. közötti időszakban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és szervei állandó jelenlétet biztosítottak. A rendőrök feladata a fesztivál környékén többrétű, ezért közlekedési, közrendvédelmi, bűnmegelőzési és bűnügyi kollégák is részt vesznek benne. Gondoskodnak a fesztiválhoz vezető utak átjárhatóságáról vagy éppen lezárásáról, felügyelik a forgalmi rendet. Az ellenőrzések célja elsősorban a környező települések és a fesztiválon résztvevők biztonságának, a biztonságos és nyugodt szórakozás körülményeinek garantálása, valamint a bűncselekmények elkövetésének megelőzése, megszakítása.

A rendezvény ideje alatt a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt egy fő magyar és négy fő külföldi személy ellen indított eljárást. A hatóság további egy külföldi állampolgár ellen kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, akit a hatóság tagjai őrizetbe vettek. A bíróság a férfi letartóztatását elrendelte. A rendőrök az intézkedések során összesen bruttó 778,9 gramm, különböző állagú kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

A rendőrök két személy ellen közlekedésrendészeti szabálysértés miatt feljelentést tettek, hat személlyel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, öt fő esetében közigazgatási eljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.