Körözött járművel utazott az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfi

2019. 10. 21., h - 10:40
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai a miskolci sofőrt őrizetbe vették.

Velencén, a Balatoni úton vontak intézkedés alá 2019. október 20-án este a gárdonyi rendőrök egy Opel személygépkocsit, és annak sofőrjét. Az igazoltatás során a járőrök megállapították, hogy az autót a forgalomból korábban kivonták, illetve a jármű  körözését rendelte el a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Az ellenőrzés alkalmával az is kiderült, hogy a járművezetővel szemben a Miskolci Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A sofőrt a rendőrök elfogták, a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vételét követően a kijelölt fogdába szállították. Az autót az egyenruhások lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.