Köszönet a járőröknek

2020. 01. 20., h - 12:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy idős, emődi asszonyon segítettek, aki otthonában szenvedett balesetet.

A Miskolci Rendőrkapitányság Emődi Rendőrőrs járőrei 2020. január 9-én a délelőtti órákban Emőd belterületén teljesítettek szolgálatot, amikor azt észlelték, hogy az egyik ház bejárati kapuja mögött a talajon fekszik valaki.

Azonnal odamentek a 85 éves nőhöz, aki elmondta, hogy a csúszós járdán elesett, a karját nagyon fájlalja és már legalább 15 perce nem tud felállni.

Sándor János r. zászlós és Görcsös Krisztián r. őrmester felsegítették az asszonyt, bevitték a lakásába, majd értesítették a mentőszolgálat munkatársait is, akik - mivel válltörést állapítottak meg – kórházba szállították.

Az intézkedő járőröknek a bajba jutott nő fia köszönőlevélben fejezte ki elismerését, amelynek zárómondata szerint: „Kívánom a testületnek és vele együtt magunknak, hogy nagyon sok ilyen, a feladatukat példaértékűen túlteljesítő, humánus munkatárs dolgozzon a rendőrségen.”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.