Köszönőlevél a Somogy megyei rendőröknek

2014. 11. 14., p - 10:32
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balaton-partról egy eltűnt, magatehetetlen férfiról érkezett bejelentés, akinek gyors megtalálása a Tevékenység-irányító Központ és a siófoki rendőrök szoros együttműködésének volt köszönhető.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központba 2014. november 12-én 14 óra 3 perckor segélyhívás érkezett. A bejelentő elmondta, hogy hozzátartozója Siófokon, az Aranyparton kerékpározott, amikor felhívta őt, hogy rosszul van, majd a beszélgetés közben egy csobbanást hallott és megszakadt a vonal. Az ügyeletes, Nieder Gábor r. törzszászlós azonnal utasította a siófoki rendőröket, hogy haladéktalanul kezdjék meg a partszakaszt átkutatását. A körzeti megbízott, Rácz Gábor r. zászlós 14 óra 13 perckor a partvédelmi kövek között vette észre a vérző fejű, vizes ruházatú férfit. Kihúzta a kövek közül, majd a part menti füves részen stabil oldalfekvésbe helyezte, eközben segítségül a helyszínre érkezett Szűcs András r. zászlós és Szabó Attila r. zászlós is.

 

A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese értesítette a mentőszolgálatot, akik helyszínre érkezéséig az egyenruhások a sérült fejét rögzítették, és stabil oldalfekvésben tartották. A férfit a mentők a helyszínen ellátták, majd kórházba vitték.

 

A hozzátartozó köszönőlevelet küldött Király Richárd r. alezredesnek, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetőjének. A levélíró többek között megfogalmazta, hogy „sajnos én nem voltam akkor és ott abban a helyzetben, hogy a hálámat és a köszönetemet kifejezzem… A gyors intézkedés hatására megmentették egy magatehetetlen ember életét… Még egyszer köszönet a rendőrség diszpécserének is, aki másodperceken belül küldte a segítséget”.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.