Önkormányzati beszámoló Budapesten – a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a BRFK beszámolóját

2018. 02. 21., sze - 10:59
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2018. február 21-én a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2017. évi tevékenységéről.

A testület tagjait Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, Budapest rendőrfőkapitánya tájékoztatta a főváros közbiztonsági, valamint bűnügyi helyzetéről és a rendőrség tavalyi évben végzett közbiztonságot erősítő tevékenységéről.

Beszámolójában a főkapitány elmondta, hogy Budapesten 2017-ben jelentősen kevesebb volt a közterületen elkövetett bűncselekmény, ezen belül is hangsúlyosan csökkent a kiemelten kezelt bűncselekmények száma. A közterületen elkövetett bűncselekmények mellett a fővárosban csökkent a regisztrált bűncselekmények száma és tovább javult a gépkocsi feltörések és rongálások mutatója.

Kiemelte, hogy a tavalyi évben jelentősen csökkent a rablások, a lakásbetörések, valamint a személygépkocsi lopások száma. A főkapitányság az elmúlt évben komoly erőfeszítéseket tett a kábítószer-bűnözés felszámolása érdekében és több kábítószer terjesztésével foglalkozó bűnelkövetői kört számolt fel. A főkapitányság nyomozáseredményességi mutatója a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nyomozásánál 81,1%-os volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2017. évben tovább csökkentette a közterületi reagálási időt, így a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között átlagosan 12 perc 33 másodperc telt el.

A főkapitány jövőbeli célkitűzésként fogalmazta meg az elért eredmények megtartását, a számítógépes bűnözés visszaszorítását, a kibertérben megjelenő új típusú bűncselekményekre való hatékony reagálást és bűnügyi területen a pénzmosás elleni küzdelmet.

Tarlós István főpolgármester megköszönte az elmúlt évben a főváros közrendje, közbiztonsága érdekében végzett munkát, továbbá elismerését fejezte ki az elért eredményekért.

A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a főkapitányi beszámolót 27 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.

234

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.