Ideiglenes forgalomkorlátozások Kaposváron

2019. 03. 14., cs - 13:42
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A március 15-ei megemlékezések idején a városban közlekedőknek forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra kell számítania.

Kaposváron a Széchenyi teret 2018. március 15-én 10 órától 10 óra 30 percig lezárják a forgalom elől, az arra közlekedők a Szent Imre utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél kizárólag a Tallián Gyula utca felé haladhatnak tovább.

Az Áchim András utcai körforgalomnál és a Petőfi téren 10 óra 25 perctől 11 óra 5 percig forgalomkorlátozásra kell számítani. A körforgalom felől a Noszlopy utcába, a Petőfi téren a Teleki utca irányába nem lehet behajtani.  

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rendre figyelemmel fokozott óvatossággal közlekedjenek. A rendőrök és a polgárőrök segítséget nyújtanak a forgalom terelésében.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.