Forgalomkorlátozás Zalaegerszegen

2018. 10. 20., szo - 08:46
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Ünnepi rendezvények miatt útlezárásra kell számítani 2018. október 23-án, Zalaegerszeg belvárosában.

Az ünnepi megemlékezések idején, 2018. október 23-án 15 óra 30 perctől 17 óra 15 percig teljes útlezárás lesz Zalaegerszegen a Botfy Lajos utcában, az  Ady Endre utca és Mártírok útja közötti szakaszon, valamint az Ady Endre utcában, a Botfy Lajos utca és Göcsji út közötti szakaszon.

Kerülni a környező utcákban lehet.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hajnali garázdaság

A veszprémi rendőrök a helyszínen elfogták a bevásárlókocsival dobálózó 25 éves helyi lakost.

 

Falfirkák városszerte

A szekszárdi rendőrök három személyt gyanúsítanak azzal, hogy a város különböző pontjain legalább 51 graffitit készítettek.

 

Lóháton is vigyáznak a biztonságra

A Balatonkenesei Rendőrőrs lovas körzeti megbízottja és egy gyulafirátóti lovas polgárőr együtt teljesített szolgálatot Balatonfüreden.

 

Buszsofőrt ütött meg

Az erzsébetvárosi járőrök hét perc alatt, a helyszínen elfogták azt az ukrán férfit, aki bántalmazott egy buszvezetőt, mert nem engedte felszállni a járatra.

 

Az ülések alá bújt

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.