22 szervezet, 55 résztvevő

2019. 02. 21., cs - 11:15
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sikeres volt a Belügyminisztériumi Fallabda Bajnokság.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg 2019. február 20-án a meghívásos Belügyminisztériumi Országos Fallabda Bajnokságot Tatabányán. 22 szervezettől - rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás, vízügy - összesen 55 fő vett részt a megmérettetésen. A versenyt Ogonovszky Szilárd rendőr őrnagy nyitotta meg. A versenyzők négy kategóriában mérték össze a tudásukat. A verseny mindvégig nagy küzdelmet hozott és jó hangulatban zajlott.

A rendezvény záró eseményeként a győzteseknek és a helyezetteknek járó díjakat Farkas Gábor rendőr dandártábornok adta át.

A nők között Siska Odett, a Győri Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság dolgozója lett az első. Második helyezést ért el Kiss Gabriella a Tatabányai Rendőrkapitányság állományából, harmadikat pedig Horváth Dóra a Soproni Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.

A 40 év alatti férfiak között Tóth Gergő (Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság), Sági Csanád (Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság), és Kovács Sándor (Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság) lett a sorrend.

A 40 év feletti férfiak küzdelmét Stekler Tamás (Esztergomi Rendőrkapitányság) beosztottja nyerte, Varga Lajos, a Hajdúnánás Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság beosztottja és Tornyi Gábor, a Kecskemét Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság munkatársa előtt.

Kiemelt kategóriában Simon Tamás (Készenléti Rendőrség), Forgó Gábor (Heves Büntetés-végrehajtási Intézet) és Tamási Balázs (Heves Megyei Rendőr-főkapitányság) lett a sorrend.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.