Az ország elitjében a palánki Csapósok

2019. 04. 30., k - 07:29
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelkedő teljesítménnyel a dobogó második fokára állhattak a Tolna megyei rendészeti pályaorientációs képzésben résztvevő középiskolások.

A 2018/2019-es tanévben a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálata és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálata közös szervezésében immár harmadik alkalommal tartották meg az Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyt. A megmérettetést országos kétfordulós csapatversenyként hirdették meg azoknak a középiskoláknak, amelyekben a rendészeti pályaorientációs képzés keretében belügyi rendészeti ismereteket oktatnak és közszolgálati ágazati szakmai képzést folytatnak.

Az iskolák 5 fős csapattal – 4 fő versenyző (11. és 12. évfolyamos tanulók) és 1 fő csapatvezető tanár – vehettek részt a versenyen. Az első fordulóba az országból 114 csapat jelentkezett, akik közül a 20 legjobb csapat jutott a verseny döntőjébe a régiós előválogatóból.

Az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban, valamint a IX. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben rendezték meg az országos döntőt 2019. április 25-e és 27-e között. Az előválogatóról egyetlen Tolna megyei csapatként a palánki AM DASZK Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata jutott a döntőbe. A diákok az országos megmérettetésen elméleti, gyakorlati és szakmai tudásukról adtak számot.  A megmérettetésre a felkészítőkön kívül a tanulókat elkísérték a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is. A diákoknak a rendőri feladatokra való felkészülésben Zsiga Péter százados, míg a szakmai elméleti felkészítésben Illés László alezredes és Bíró Pál alezredes segített.

A háromnapos verseny végén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a palánki diákok, akik a 20 csapatból, az ország elitjébe kerültek, amikor a dobogó második fokára állhattak fel.

kép
A képen balról jobbra: Szommer Attila felkészítő tanár, Sárközi Ádám, Németh Attila, Kuti Gergő, Pappert Péter

A csapat tagjai: Sárközi Ádám, Németh Attila, Kuti Gergő, Pappert Péter, felkészítő tanáruk: Szommer Attila. 

 

kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.