Beszámolt a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője

2018. 04. 26., cs - 12:37
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.

Kasznár Gyula r. alezredes, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője 2018. április 25-én számolt be Siófokon a város 2017. évi közbiztonsági helyzetéről. A kapitányság vezetője elmondta, hogy folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, azonban a közúti közlekedési balesetek vonatkozásában emelkedés mutatható ki. Végezetül köszönetét fejezte ki a társszervezeteknek és az együttműködőknek, amiért tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a közbiztonság fenntartásához. A beszámolón dr. Szijártó István r. ezredes, bűnügyi megyei rendőrfőkapitány-helyettes is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját.

A város testülete megköszönte a rendőrség munkáját, majd a jelenlévő képviselők a beszámolót 10 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.