Egyhangúlag elfogadták a beszámolót

2019. 06. 27., cs - 12:14
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Közgyűlés előtt értékelt dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes 2019. június 27-én számolt be a megyei közgyűlés előtt Veszprém megye 2018. évi közbiztonsági és bűnügyi helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről, feladatokról. A beszámoló előljárója dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártáborok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője volt.

A megyei rendőrfőkapitány beszédében kiemelte, hogy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2018-ban csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, míg a nyomozás eredményessége tovább nőtt.

Hangsúlyozta a kiemelkedő megyei bűnmegelőzési tevékenységet, valamint megköszönte a társszervek, külön kiemelve a polgárőr szervezetek együttműködését. A közlekedésbiztonság kapcsán elmondta, hogy 2019-ben továbbra is cél annak javítása, és kiemelt feladatként tekint az ittas járművezetők forgalomból való kiszűrésére. Összességében úgy értékelte, hogy szélsőségektől mentes és kiegyensúlyozott Veszprém megye közbiztonsága.

A beszámolót követően a képviselők a közbiztonság érdekében végzett tevékenységért köszönetüket fejezték ki a megye rendőri állományának. A Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, Polgárdy Imre szintén elismerte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai tevékenységét és elfogadásra javasolta a beszámolót. Kérte, hogy a megyei rendőrfőkapitány tolmácsolja köszönetét és nagyrabecsülését az állománya felé.

A rendőri vezetők a képviselők által feltett kérdésekre szóban adtak választ, majd a szavazáson a testület egyhangúlag – 12 igen szavazattal – elfogadta a beszámolót.

beszámoló

beszámoló

beszámoló


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.