Folytatódott a balesethelyszínelő verseny

2017. 09. 20., sze - 17:58
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A második napon kilenc különböző helyszínen kellett helytállniuk a rendőröknek.

Ahogyan arról, korábban beszámoltunk, a VII. Országos Balesethelyszínelő Versenyt, Móron rendezte meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottság felkérésre 2017. szeptember 19-ei kezdettel.

Az első nap vezetéstechnikai versenyét követően a helyszínelők a mai napon kilenc különböző baleset helyszínén mérték össze tudásukat. A szakembereknek összeállított feladatok között helyszínrajz készítés és helyszíni fényképezés mellett olyan extrém feladatokat is meg kellett oldaniuk, mint amikor egy elektromos kerékpárt vezető férfi ütközött össze egy „drónnal”. Többek között lovas kocsi balesetnél és vizibiciklizés során megsérült emberekkel kapcsolatos szituációk megoldása is feladat volt a verseny során.

Minden feladatnál, ahogyan a verseny célja is - a megmérettetés mellett -, a rendőrök szakmai tudásának elmélyítése és fejlesztése volt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.