Határon átnyúló együttműködés a biztonságos közlekedésért

2018. 01. 25., cs - 16:06
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két napon át közös járőrszolgálatot látnak el az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség rendőrei és a Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai.

A magyar-román együttműködés keretében havonta szervez közös közlekedésrendészeti járőrszolgálatot az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A román rendőrök, idén először 2018. január 25-én és 26-án teljesítenek közös szolgálatot a gyulai kollégáikkal. Az ellenőrzések során a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a rossz műszaki állapotú járművek kiszűrésére, az okmányok, engedélyek meglétére és érvényességére, valamint a passzív biztonsági eszközök használatára. Ezen kívül a közös szolgálat célja az is, hogy kiszűrjék azokat a nemzetközi forgalomban részt vevő járművezetőket, akik nem kipihent állapotban ülnek a volán mögött. Az együttműködésnek megfelelően a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is rendszeresen részt vesznek a határ túloldalán szervezett járőrszolgálatok ellátásában.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.