Hivatás – Szolgálat - Karrier

2018. 01. 03., sze - 13:35
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell!

A Magyar Rendőrség számára is fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása, éppen ezért 2018-ban a rendőrségi nyílt napokon és a különböző rendezvényekhez kapcsolódó toborzókon továbbra is érdeklődhetnek azok, akiket vonz egy életre szóló hivatás, a felelősségteljes szolgálat és egy építhető karrier.

 

A tiszti szolgálatra jelentkezők a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar honlapjáról, a tiszthelyettesi szolgálatra jelentkezők a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium honlapjáról, míg a leendő határvadászok a Magyar Rendőrség honlapjáról tájékozódhatnak a felvételi eljárásokról és követelményekről.

 

A lehetőség tehát továbbra is nyitott, hiszen a rendőrségnek szüksége van az elhivatott, határozott fiatalokra, akik biztos megélhetést és egzisztenciát várhatnak cserébe a haza szolgálatáért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.