Kibocsátó ünnepség Miskolcon

2018. 06. 22., p - 14:08
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban 418 rendőr fejezte be tanulmányait.

A szakgimnázium fennállására, valamint a rendőr tiszthelyettes képzés 25. évfordulójára való megemlékezést követően 2018. június 22-én megtartott kibocsátó ünnepség elöljárója Dr. Balogh János rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány volt.

Kimagasló tanulmányi eredménye és példamutató magatartása eredményeként belügyminiszteri elismerésben és tárgyjutalomban Polónyi Balázs próbaidős rendőr őrmester, míg országos rendőrfőkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban Gönczi Roland János, Szigeti Viktória és Turbók Bence próbaidős rendőr őrmesterek részesültek. A szakgimnázium igazgatója a 2016/2018-as évfolyam évfolyamelsői címét Turbók Bence próbaidős rendőr őrmesternek adományozta. Az érintettek az elismeréseket az országos rendőrfőkapitánytól, valamint a szakgimnázium igazgatójától végzős évfolyamtársaik és az ünnepségen megjelent nagyszámú érdeklődő előtt vehették át.

A most pályájukat kezdő fiataloknak sok sikert, kitartást és helytállást kívánunk a rendőri szerveknél folytatandó szakmai munkájukhoz! Kívánjuk, hogy legyenek büszkék választott hivatásukra!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ketten egy ellen

Iskolatársa és annak barátja rabolt ki egy fiatal nőt Békésen. Miután megszerezték a pénzét, a sérültet magára hagyták, elmenekültek. A rendőrök mindkét gyanúsítottat a bűncselekményről érkezett bejelentés után egy órán belül elfogták és őrizetbe vették.

 

Telefont lopott, keressük

A józsefvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Rakomány közé bújtak

Tompánál két iráni férfi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.

 

Tetten érték a rongálókat

A budapesti rendőrök elfogták azt a két férfit, akik festékszóróval a járdára feliratokat fújtak Erzsébetvárosban.

 

Baleset Papon

Árokban dolgozó közmunkások közé csapódott egy gépkocsi.