Nemzetközi sportesemények tapasztalatairól értekeztek

2017. 09. 29., p - 09:02
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelt jelentőségű nemzetközi sportesemények bűnügyi biztosításának tapasztalatairól tartottak egyeztető fórumot Győrben.

A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete szimpóziumot tartott 2017. szeptember 28-án Győrben. A szakemberek értekezésének témája a kiemelt jelentőségű nemzetközi sportesemények bűnügyi biztosításának tapasztalatai voltak.

Az érdeklődőket Hóbor Zsolt, az egyesület főtitkára köszöntötte, majd az eseményt Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg.

A Győrben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) bűnügyi biztosítása kapcsán tett intézkedésekről Horváth Csaba rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának alosztályvezetője számolt be. Elmondta, hogy a két olimpiai falut a rendezvény kezdete előtt átvizsgálták bűnügyi szempontból és ezután minden belépő csak a megfelelő ellenőrzés után léphetett a szálláshely zónájába.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) világbajnoksága, valamint más kiemelt sportrendezvények biztosítására való felkészülés és a lebonyolítás feladatait Dr. Szokolai Zoltán rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának osztályvezetője részletezte.

A hivatásos szervek beszámolói után Bauer László, a Patent Véd Vagyonvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója osztotta meg az EYOF civil biztosításával kapcsolatos benyomásait, valamint részletezte a hatósággal való együttműködésük tapasztalatait.

A bűnügyi egyeztető fórumot Dr. Bánhalmi Zsolt rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese zárta, aki megköszönte a beszámolókat és a biztosítás résztvevőinek munkáját.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.