Nyílt nap Balassagyarmaton

2019. 02. 16., szo - 13:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság a rendőrség állományának utánpótlására nyílt napot szervezett a középiskolás tanulók részére.

Nyílt napot rendeztek a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon a napokban, melyet Belovai Róbert rendőr alezredes kapitányságvezető nyitott meg és egyben köszöntötte a megjelenteket.

A Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola érettségi előtt álló több mint 60 diákja nyerhetett betekintést a rendőrség szervezeti felépítésébe, továbbá megismerkedhetett a hivatás előnyeivel, a rendőri pályára jelentkezés feltételeivel és a szervezet által használt technikai eszközökkel is. A jelenlévők beülhettek több szolgálati gépjárműbe, kipróbálhatták a megkülönböztető jelzések használatát, valamint bűnügyi technikai bemutatón is részt vehettek.

A program végén az érdeklődők teljeskörű tájékoztatást kaphattak a felvételi eljárás részleteiről, a jelentkezés feltételeiről és a várható feladatokról.

A programok keretében a diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy valósabb képet kapjanak a rendőri hivatásról.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.