Nyílt nap toborzással egybekötve

2018. 11. 16., p - 08:56
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapitányságon várták a rendőri szakma iránt érdeklődő diákokat a rendőrök.

A Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai nyílt napot és toborzást tartottak 2018. november 15-én. A rendőrkapitányságon Szigyártó Marianna címzetes rendőr alezredes köszöntötte az érdeklődőket, majd bemutatta a rendőrkapitányság épületét, ezen belül az előállító helyiséget, az irodákat és a tanácstermet. Az alezredes beszélt a rendőrök technikai eszközeiről, megmutatta a belső parkolóban indulásra váró szolgálati gépjárműveket, melyekbe a fiatalok be is ülhettek.  Ezt követően tájékoztatót hallgattak meg a diákok a rendőrség rendészeti szakközépiskolai, érettségire épülő, nappali tagozatos szakképzéséről, valamint a határvadászképzésre jelentkezés feltételeiről és a felvételi követelményekről. 

A pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődve hallgatták Téglás Tibor rendőr törzsőrmestert, aki beszélt életpályájáról, valamint a rendőri hivatás választásának okairól és a szakmai feladatairól. A körzeti megbízott bemutatta a fiataloknak az egyenruhát, a kötelező ékítményeket és a kényszerítő eszközöket. Mikula Katalin rendőr őrnagy járőr- és őrszolgálati alosztályvezető és Kis Károly rendőr főhadnagy, közlekedési főelőadó mutatta be munkáját és a rendészeti szolgálati ág sokrétű tevékenységét. Bóta Adrienn rendőr hadnagy a bűnügyi technikai eszközök alkalmazásáról beszélt a fiataloknak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.