Párbeszéd és együttműködés

2021. 11. 09., k - 16:40
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megye valamennyi járásában megtartotta az éves közbiztonsági egyeztető fórumot a rendőrség.

Békés megyében, kilenc városban hívta össze a rendőrség 2021 októberében az éves Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot. A tanácskozások célja, hogy a rendőrség, valamint a járási hivatalok, önkormányzatok, polgárőr szervezetek, oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházak vezetői, képviselői közvetlenül is meg tudják vitatni egymással, a közbiztonsággal, közrenddel kapcsolatos észrevételeiket, tapasztalataikat. A Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Sarkadon, Szarvason, Gyomaendrődön és Szeghalmon megtartott egyeztetéseken a résztvevők közül többen elismerően szóltak a rendőrség tevékenységéről. Valamennyi fórumon részt vett dr. Varga K. Attila r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki az adott járás területén működő rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek vezetőivel együtt részletesen tájékoztatta a megjelenteket a járás területén lévő települések közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről. A rendőri vezetők hangsúlyozták, hogy a fórum mellett fontosnak tartják a lakosság és a rendőrség közötti folyamatos párbeszédet, kapcsolattartást. Lényeges, hogy a közbiztonságot érintő észrevételek, a lakosság biztonságérzetét negatívan befolyásoló jelenségekről szóló információk a lehető legrövidebb időn belül eljussanak a rendőrséghez. A bejelentéseket, észrevételeket minden esetben megvizsgálják és a rendőri eszközökkel kezelhető problémák megoldása érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket. Amennyiben szükség van rá, a hatékony segítségnyújtás érdekében egyeztetést kezdeményeznek a társhatóságokkal. Emellett a rendőrkapitányságok valamennyi járásban igyekeznek minden korosztály számára olyan balesetmegelőzési és bűnmegelőzési programokat szervezni, amelyeken a Békés megyében élők hasznos tanácsokat kaphatnak a saját biztonságuk megóvásához, a környezetük biztonságának erősítéséhez.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.