Rendészeti képzésben tanulók versenye

2018. 02. 23., p - 09:52
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykállóban második alkalommal megrendezett program célja, a fiatal tehetségek kiválasztása mellett a rendészeti pályaorientáció, a csapatszellem és az összetartozás erősítése volt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Szakgimnázium közös szervezésében 2018. február 22-én Nagykállóban rendeztek versenyt a rendészeti és közszolgálati képzésben tanuló középiskolás diákok részére. A megmérettetés célja a fiatal tehetségek kiválasztása mellett a rendészeti pályaorientáció, a csapatszellem, és az összetartozás érzésének erősítése volt, továbbá a régiós és az országos csapatversenyre való eredményes felkészülés. A verseny fővédnöke Farkas József r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány volt. A megyéből 10 tanintézmény csapata mérte össze elméleti és gyakorlati tudását, amelynek során az alábbi eredmények születtek:

I. HELYEZÉS:

Mátészalkai Szakképzési Centrum - Budai Nagy Antal Szakgimnázium (Nagykálló)

II. HELYEZÉS:

 Kisvárdai Szakképzési Centrum - Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Csenger)

III. HELYEZÉS:

Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Baktalórántháza) 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.