Rendőr- és Tűzoltónap Baranya megyében

2018. 04. 20., p - 14:04
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői 2018. április 20-án az V. Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából adtak át elismeréseket a Baranya Megyei Önkormányzat Dísztermében.

Az ünnepségen a rendőrség és a katasztrófavédelem, valamint a társ- és rendvédelmi, illetve az együttműködő szervek képviselői vettek részt.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntőjében méltatta a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját és kiemelte, hogy a megye közbiztonsága és közrendje kiegyensúlyozott.

A köszöntő után Dakos József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 85, Mácsai Antal tűzoltó ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója pedig 19 kollégát részesített elismerésben.

A jelenlévők ezt követően a Vivat Bacchus Énekegyüttes színvonalas műsorát hallgatták meg.

Idén a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság volt a rendezvény házigazdája.

A program folytatásaként 2018. május 5-én közös Rendőr- és Tűzoltó Nyílt Napot tartanak Pécsett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Engel János József utcai laktanyájában.

Rendőrnap alkalmából Magyarország belügyminisztere rendőr ezredesi rendfokozatba előléptette Balogh László rendőr alezredest, a főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesét, rendőrségi tanácsosi címet adományozott Zsdrályevics János címzetes rendőr főtörzszászlósnak, a Mohácsi Rendőrkapitányság, Bólyi Rendőrőrs szolgálatparancsnokának, és 60. születésnapja alkalmából aranygyűrűt adományozott Heresznyei Zsuzsanna rendőr ezredesnek, a főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat szolgálatvezetőjének.

Utóbbi elismeréseket az érintettek a Belügyminisztérium, és az Országos Rendőr-főkapitányság ünnepségén vették át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.