Sajtóreggeli Egerben

2019. 03. 19., k - 10:49
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hárman kaptak Szent György emlékplakettet.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a nemzeti ünnepünkhöz kötődő magyar sajtó napja alkalmából sajtóreggelire hívta meg médiapartnereit.

Az eseményen Czinege László r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a megjelent újságírókat, majd hangsúlyozta, hogy mindkét fél közös érdeke a lakosság objektív tájékoztatása.

Elmondta továbbá, hogy sok helyzetben egymás munkáját is segíthetik a felek, így ennek megfelelően fontos szerepe van a jelenlegi partneri együttműködésnek.

A 2019. március 19-én tartott rendezvényen Szent György emlékplakettet vehetett át Honfi Gábor, a Szuperinfó alapító, hálózati igazgatója, valamint Rohlicsek Judit és Szávoly Richárd, az FM7 rádió műsorvezetői a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- és tömegkommunikációs tevékenységének támogatásában végzett kiemelkedő munkájukért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.