Újraélesztés a Keleti pályaudvarnál

2019. 10. 16., sze - 16:29
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrök az Újraélesztés Világnapja alkalmából flash mobot tartottak a pályaudvar előtt.

A Készenléti Rendőrség Police Medic, valamint BLS instruktori (újraélesztés oktatói) képzésben részesült tagjai 2019. október 16-án az Újraélesztés Világnapján bemutatót tartottak a Keleti Pályaudvar előtt. Az eseményhez csatlakozott az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, illetve a Szív City alapító csapata is. A szervezetek a rendőrséggel közösen hívták fel a figyelmet a reanimáció fontosságára.

A bemutató után minden érdeklődőnek lehetősége nyílt megismerkedni az újraélesztés protokolljával és gyakorlati fogásaival, újonnan szerzett tudásukat pedig ki is próbálhatták.

 

A rendőrök nem csak közönség előtt, a világnapon bizonyították rátermettségüket, hiszen napi szolgálatellátásuk során – vagy akár szabadidejükben – számos alkalommal segítettek bajba jutott embereken, több esetben életmentő beavatkozással.

 

A „hétköznapi” életmentésekről szóló korábbi közleményeinket itt találják:

 

A RENDŐRÖK TARTOTTÁK ÉLETBEN

ÉLETMENTÉS A DUNÁBÓL

TÖBBSZÖR VISSZATÉRT

ÉLETET MENTETT A SZABADIDŐS RENDŐR

ÉLETMENTÉS SÜTTŐN

KÉSZENLÉT AZ ÉLETÉRT

ÉLETET MENTETTEK A RENDŐRÖK

ÉLETET MENTETTEK A VESZPRÉMI RENDŐRÖK

ÉLETMENTŐ GYORSASÁG

ÉLETMENTŐ JÁRŐRÖK


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.