Ülésezett a Balatonfüredi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

2021. 10. 21., cs - 13:29
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a járás közbiztonsági és bűnügyi helyzetét értékelte.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság által kezdeményezett, 2021. október 20-án 14 órától megtartott tanácskozáson a járás polgármesterei, az önkormányzatok és intézmények képviselői, valamint a rendőrség és társszerveinek meghívottjai vettek részt. A Járási Hivatalban megtartott rendezvény moderátora, Bognár Éva rendőr százados köszöntötte a jelenlevőket, majd ismertette a tanácskozás napirendi pontjait.

Nagy állami ünnepünk, október 23-a alkalmából a helyi önkormányzatok képviselői munkájuk elismeréséül öt kollégát jutalomban részesítettek.Vancsura Miklós rendőr alezredes, megbízott kapitányságvezető értékelte a Balatonfüredi járás közbiztonságát a 2021. év első 9 hónapjának adatai és mutatóinak tükrében, de kitért a járást érintő komolyabb bűncselekmények nyomozására, a gépkocsilopásokra, a betöréssorozat elkövetőinek, valamint a kábítószer-kereskedők elfogására is. Ismertette a rendőrkapitányság előtt álló, elvégzendő feladatokat és az elkövetkezendő időszakra kitűzött célokat is.

A rendezvény elöljárója, Anda György rendőr ezredes, megyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes értékelte a rendőrkapitányság idei évi tevékenységét, méltatta az eddigi eredményeket, és egyben kiemelte az egyeztető fórum fontosságát.

A napirendi pontokat követően a résztvevők feltehették kérdéseiket és véleményükkel hozzászólhattak az elhangzottakhoz. A konstruktív partnerségi megbeszélés lényege a járás közbiztonsági szintjének megtartása és javítása érdekében folytatott együttműködés elmélyítése volt. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Román embercsempészek rendőrkézen

A járőrök az 1-es számú főúton, Győrszentiván külterületén ellenőriztek egy gépkocsit, amiben több mint egy tucat migráns tartózkodott.

 

26-an feltartóztatva

A rendőrök egy zárt furgonban találták meg a migránsokat, a jármű sofőrje elmenekült a helyszínről.