Végső búcsú

2018. 12. 06., cs - 16:07
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hozzátartozók és barátok mellett, a kollegák is végső búcsút vettek Kovacsics Csaba rendőr alezredestől.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetőjét 2018. december 6-án 14 órakor a barcsi Béke úti temetőben katonai tiszteletadás mellett végső nyugalomra helyezték.

Néhai Kovacsics Csaba rendőr alezredes 1996. augusztusában nyomozóként kezdte meg hivatásos szolgálatát a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság állományában a Barcsi Rendőrkapitányságon. Felsőfokú szakmai végzettségének megszerzését követően első tiszti kinevezésére 1997. júliusában került sor. 1998. június 01-jei hatállyal főnyomozói beosztásba helyezték.

2000. január 01-jén a Vizsgálati Alosztályon fővizsgálónak nevezték ki, majd 2007-től kiemelt fővizsgáló beosztásba került. Még abban az évben a Vizsgálati Alosztály vezetőjének, 2010. júliusától a Bűnügyi Osztály vezetőjének nevezték ki.

2016 márciusában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Nagyatád Rendőrkapitányság megbízott vezetője lett, kapitányságvezetői kinevezésére 2018. június 01-jén került sor.

Pályafutása során 12 alkalommal részesült különböző szintű dicséretben, jutalomban, továbbá három alkalommal léptették elő soron kívül magasabb rendfokozatba.

Emlékét őrizzük.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.