Vért adtak a balassagyarmati rendőrök

2019. 10. 19., szo - 08:23
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többen is jelentkeztek a rendőrök közül, akik vérükkel akartak segíteni a rászorulókon.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányságon véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt 2019. október 17-én 12 órától 14 óráig. A rendőrségi dolgozók közül 16-an jelentkeztek, hogy vért adjanak.

A rendőrség munkatársai továbbra is igyekeznek segíteni az országos vérellátás zavartalanságának biztosításában.

Vért adtak a balassagyarmati rendőrök


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.