VII. MEKTA Országos Szakmai Verseny

2021. 10. 13., sze - 15:20
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. október 12-én és 13-án a ROKK Rendőrképző Akadémia Járőrképző Tagozatán, Szegeden rendezte meg a VII. MEKTA Országos Szakmai Versenyt. A megmérettetés célja az állomány lőkészségének, intézkedéstaktikai, vezetéstechnikai ismereteinek bővítése és fejlesztése volt.

A versenyen 14 csapat 8 helyszínen mérte össze tudását a szakterülettel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretekből. Többek között erőnléti, taktikai, vezetéstechnikai, fegyverismereti, lövészeti és személyvédelmi feladatokat kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek.

A megmérettetést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapata a "Körös" KTA nyerte, második a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság TISZA MEKTO csapata, míg harmadik helyezett Hajdú-Bihar megyéből a Cívis KTA lett.

A dobogós helyezetteknek járó díjakat Dr. Pozsgai Zsolt rendőr vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át, míg Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes különdíját Simon Sándor rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztályának főosztályvezetője adta át, a személyvédelemi feladat során legeredményesebb csapat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jonatán KTA részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.