Zechmeister Károly-díj

2019. 09. 10., k - 17:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri jogi kar elismerte és megköszönte Dr. Bánhalmi Zsolt nyugállományú rendőr ezredes eddigi munkáját.

A győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2019. szeptember 9-ei tanévnyitó ünnepségén a kar dékánja, Lévayné Fazekas Judit professzor asszony díjat adott át Dr. Bánhalmi Zsolt nyugállományú rendőr ezredesnek.

 A kar Zechmeister Károly-díját a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság volt bűnügyi főkapitány-helyettese a győri egyetemi szintű jogászképzés oktatásának segítéséért, a jogi kar és a rendőrség szervezeti egységei közötti kapcsolat kialakításáért és a büntetőjogi tárgyú szakmai együttműködés megteremtéséért tett több évtizedes munkája elismeréseként vehette át.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.