2017 eseményeiből

2017. 12. 20., sze - 14:30
Zsaru Magazin

II. negyedév

Április 1.

Hét embert mentett ki egy égő házból két ózdi járőr. A hajnalban felcsapó lángokat kútvízzel locsolták, majd az így szabaddá tett útvonalon hozták ki a bent rekedt gyerekeket. Egy-egy kihozott kisgyermek után újabb vödör vízzel rohantak vissza, és hozták a következő gyereket. Életük kockáztatásával, de végül mindenkit sikerült kiszabadítaniuk a lángok fogságából.

 

Április 2.

Három kistestvér esett be kora délután egy mezőgazdasági területen, házuktól több száz méterre egy több mint egy méter mély oltóvíztározóba Nagyfügeden. Egy hároméves kisfiú és ötéves bátyja belefulladt, kétéves öccsüket kórházba vitték, ahol két nappal később meghalt. A szülők – L. Zoltán (40) és B. Nikoletta (23) – ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Április 3.

A helyszín közelében elfogták a BRFK zsarui azt a 30 éves esztergomi férfit, aki a gyanú szerint február 22-én, valamint április 3-án mutogatta magát a VII., Wesselényi utcánál közlekedő 4-es, 6-os villamoson. A H. Péter ellen kétrendbeli szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal befejezték.

 

Április 6.

A Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek a halálfurgon aktáit. 2015. augusztus 27-én az A4-es osztrák autópálya Bécs felé vezető szakaszán, Parndorf közelében, a leállósávban egy magára hagyott, magyar rendszámú hűtőkamion rakterében 71 külföldi holttestét találták meg. Az embercsempészés, emberölés és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárásban nyolc – bolgár és afgán – férfi szerepelt gyanúsítottként.

 

Április 6.

Irreálisan magas kamatra adott kölcsönöket akart visszafizettetni többgyermekes adósával az a 45 éves ózdi férfi, aki, ha kellett, fenyegetéssel szerzett érvényt követelésének. Az asszony hiába törlesztette a kamatos kamattal terhelt kölcsön többszörösét, F. József veréssel fenyegetőzött. A rendőrök elfogták, zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Április 8.

Drog birtoklása miatt tartottak házkutatást a Pest megyei zsaruk egy Verőce külterületén lévő hétvégi házban, ahol a 137 tő marihuánán és némi szárított zöld törmeléken kívül fegyvereket és lőszereket is találtak. A budapesti tartózkodási helyű K. László (39) ellen kábítószer birtoklása, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Április 9.

Egy belvárosi kaszinóból állították elő azt az 57 éves olasz férfit, aki összesen tizenháromszor rövidítette meg játékostársait. Tenyerére kétoldalú ragasztószalagot rögzített, majd észrevétlenül rátenyerelt asztalszomszédjai zsetonkupacaira. A bevallottan játékfüggő Salvatore G. ellen 9 rendbeli lopás vétségének és 4 rendbeli lopás bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a bíróság gyorsított eljárásban 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette.

 

Április 10.

Megtalálásakor már két napja halott volt az a 84 éves nyírturai asszony, akit otthonában ölt meg támadója. A rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták a kiskunfélegyházi R. Róbertet (41), aki több késszúrással végzett áldozatával. Az emberölés és kifosztás bűntetté­nek, valamint magánlaksértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.



Április 11.

A Hernád folyó felett átívelő optikai kábelből metszett ki közel 80 métert az a négyfős Hernádkak községi banda, amelynek tagjait rövid idő alatt elfogták a miskolci zsaruk. Az oszlopokról levágott és ellopott kábel pótlásáig 42 településen, közel 5000 háztartásban és közintézményben szünetelt a telefon-, a televízió- és az internetszolgáltatás. B. József (22), K. István (20), B. Sándor (18), valamint 15 éves társuk ellen közérdekű üzem megzavarása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Április 12.

Magukhoz csalogattak, majd tíz napig fogva tartottak, vertek és prostitúcióra akartak kényszeríteni egy 48 éves szolnoki nőt, aki szökése után beszélt kínzó fogvatartóiról a zsaruknak. A rendőrök április 23-án három szolnoki embert fogtak el: R. Tibor (34), K. Tünde (24) és F. Dávid (19) Németországba küldte volna az asszonyt, a testével keresett pénzt egymást közt osztották volna szét. Aljas indokból és sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

0412

Április 14.

Mérgezés okozta annak a 80 éves asszonynak a halálát, aki 2015 elején egy nap alatt meghalt egy fővárosi kórházban. Az intézmény több dolgozója mulasztott az orvosi dokumentációk kitöltésében, az alkalmazott terápia feltüntetésében, ennek okán az általuk beadott Tramadol nevű fájdalomcsillapító toxikus koncentrációja vezetett az asszony halálához. A budapesti J. Alibrahim (48) és R. Kinga (34) szakorvosok, valamint Sz. Sándor (47) betegápoló ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal befejezték, a gödi K.-né Cs. Edit (61) főnővér ellen az orvosi dokumentáció utólagos meghamisítása miatt hatóság félrevezetése vétségének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek.

 

Április 14.

Fehér autója vezette el a rendőröket egy zuglói zaklatóhoz. Tavaly december és 2017. február között három egyedül sétáló, áprilisban egy éjszakai buszról leszálló nőt támadott meg egy sapkás férfi. Bántalmazta és szexuálisan zaklatta áldozatait, leg­utóbb egy fehér autóval menekült a helyszínről. A rendőrök járművét lekövetve jutottak el a 28 éves K. Balázshoz. A budapesti férfi ellen szexuális kényszerítés és testi sértés bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Április 17.

Egy 31 éves veresegyházi nő meghalt, élettársát, valamint a társaságukban lévő másik párt súlyos állapotban vitték kórházba egy veresegyházi lakásból, miután egész éjszaka bódító koktélokat ittak. A pálinka mellett Gina nevű randidrog is került a poharakba, és kokaint is fogyasztottak. Egy idő után mindnyájan kidőltek, és egyikük számára végzetesnek bizonyult az egyveleg. A veresegyházi F. Imre (31), valamint a budapesti L. T. Zsuzsanna (23) és Sz. Zoltán (27) ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Április 18.

Négy órán belül elfogták a Somogy megyei rendőrök azt a 19 éves látrányi férfit, aki Balatonföldváron megölt egy 52 éves abdai férfit. F. István egy vitát követően az utcán támadt áldozatára. Egy kővel többször fejen ütötte, majd egy késsel közel negyvenszer megszúrta. Az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk lezárták, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

 

Április 20.

Meglopta főnökét, és a bűnös bankjegyekből finanszírozta esküvőjét egy pénzszűkében lévő putnoki férfi. A több ezer euróból és félmillió forintból jegygyűrűt, valamint a násznépnek vacsoraként felszolgált hízókat és italokat vásárolt. A K. László (27) és tettestársa, a szintén putnoki G. Gergő (23) ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk lezárták, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

 

Április 21.

Megverte, megkötözte, majd kifosztotta 41 éves áldozatát az a két támadó, akiket a bűncselekmény tudomásra jutásától számított néhány percen belül elfogtak a jászapáti rendőrök. A turai F. Levente (23) és fiatalkorú barátnője betörtek egy házba, a hazaérkező tulajdonost bántalmazták, majd megkötözték. A helyszínre irányított járőrök elfogták a tetteseket, akik ellen személyi szabadság megsértése és kifosztás bűntettének, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A keletkezett iratokat július 5-én – ügyészi álláspont alapján – a zsaruk megküldték a nyomozó ügyészség számára.

 

Április 22.

Hetedik alkalommal rendezték meg a fővárosi Városligetben az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot.

 

Április 22.

A helyszín közelében fogták el a rendőrök azt a 22 éves budapesti férfit, aki nem sokkal korábban egy Pesti úti étterem előtt vitatkozott össze két vendéggel. A szóváltás után a két férfi beült egy autóba, amelynek utasterébe támadójuk négy lövést adott le gáz-riasztó fegyverével. M. Tamás ellen garázdaság bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Április 23.

Két ferencvárosi rendőrnő hibátlan és sikeres elsősegélynyújtásának köszönhette életét egy 50 éves férfi, aki nyugtatókat vett be és alkoholt ivott.

 

Április 26.

Házi őrizetben fogadta leendő áldozatait az a 42 éves szabadszállási férfi, aki milliókkal vert át egy velencei házaspárt. J. István piaci árfolyam alatti valutaváltást ígért, az átvett 2,4 millió forintért azonban egy fillért nem adott cserébe. Miután hetekig hiába próbáltak vele kapcsolatba lépni, értesítették a zsarukat. A J. István ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Április 27.

Búvárok segítségével hozták fel egy használaton kívüli kútból a zsaruk azt a vasrudat, amellyel április 11-én öt ember kegyetlenül agyonvert álmában egy 86 éves nyéstai asszonyt. A támadók ezután minden mozdíthatót és eladhatót összeszedtek, majd elmenekültek. A rendőrök 15 nappal később elfogták őket. L. Miklós (25), M. Karolina (27), G. Zsolt (25), G. Etelka (21) és R. Bertalan (38) ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Április 30.

Tíz órán belül elfogták a rendőrök azt a 15 éves helyi fiút, aki két hajléktalant ölt meg Tatabányán. Első, 45 éves áldozatát a Győri úti buszmegállóban verte agyon, a másik, 57 éves fedélnélkülivel egy közeli parkban végzett. Mindkét támadást vita előzte meg, amely brutális, végzetes ütésekké fajult. A 15 éves fiú ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

0430


Május 1.

Alig fél óra alatt megtalálták a rendőrök azt a két férfit, akik késő este egy mezőtúri lakás előtt leállított autót loptak el. A zsaruk Gyomaendrődön vették észre a járművet, megállították, és a benne ülő tolvajokat elfogták. Az öcsödi R. Miklós (25) és a békési B. János (21) ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk bíróság elé állítási javaslattal lezárták.

 

Május 2.

A siófoki buszállomáson szólított le apa és fia egy ott várakozó, 19 éves kisbárapáti férfit. Fenyegető követelőzésükkel megszerezték áldozatuk táskájának tartalmát, majd az értékeit visszakövetelő sértettet az idősebb támadó megütötte. A zsaruk fél órán belül elfogták a helyi H. Józsefet (44) és 17 éves kaposvári fiát, rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás, amit a rendőrök vádemelési javaslattal lezártak.

 

Május 3.

Emberölés bűntette kísérletével gyanúsították meg azt a 38 éves jánoshalmi férfit, aki élettársával megromlott viszonyából fakadó dühét közös, 2,5 éves kislányukon torolta meg. K. Zoltán január 22-én hajnalban a gyermeket a zuhany alá kényszerítette, és forró vizet eresztett rá. A zuhanytálcában kuporgó kicsit súlyos égési sérülésekkel kórházba vitték, maradandó károsodást szenvedett a bőre és a veséje.

 

Május 6.

Egy szegedi lakásban kialakult veszekedés hevében zúzta ki egy ajtó üvegét egy 25 éves helyi férfi kora este. Szintén helyi 21 éves vitapartnere egy üvegdarabbal hátba szúrta áldozatát, akit a mentők kórházba vittek. M. Nikoletta ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a zsaruk vádemelési javaslattal lezártak.

 

Május 7.

Újlengyel külterületén találták meg annak az 52 éves szigetszentmiklósi nőnek a holttestét, akit a solymári Sz. Attila (48) gyilkolt meg április 27-én a 405-ös út újhartyáni lehajtójánál. A zsaruk három nap alatt azonosították, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Május 8.

Hat hónappal később ismerték fel a zsaruk azt a betörőt, akit egy belvárosi kamera rögzített 2016 novemberében. Az elfogott budapesti G. Ferencnél (45) feszítővasat, elemlámpát, kesztyűt, franciakulcsot és csavarhúzókat találtak. Társával, a néhány órával később elfogott budapesti Sz. Miklóssal (41) összesen több mint két tucat, több millió forint kárt okozó betörést követtek el a gyanú szerint. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Május 9.

Egy kötegyáni házban bujkált az a 37 éves nagykanizsai férfi, aki ellen – testi sértés, kifosztás, kitartottság, lopás, személyi szabadság megsértése, csalás bűntette és kábítószer birtoklása vétsége miatt – 11 elfogatóparancs volt érvényben. A. Rolandot a zsaruk elfogták.

0509

Május 10.

Bükkfát fogadtak örökbe a Borsod megyei zsaruk a madarak és fák napján. A Bükk közterületi támogató alosztály tagjai a csemete elültetésével szimbolizálták az általuk nap mint nap nyújtott rendíthetetlen biztonságot.

0510

Május 12.

A helyi kórház tüdőgondozójának kórterméből lopott pénztárcát, majd a benne talált bankkártyát megpróbálta felhasználni az a 49 éves cseh állampolgár, akit másnap elfogtak a balassagyarmati rendőrök. Lopás és csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csehországban körözött Martin P. ellen. A nyomozást a zsaruk befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal lezárták.

 

Május 13.

Az ellopni akart autóban érték tetten késő este az angyalföldi rendőrök azt a 19 éves férfit, aki egy Csángó utcában parkoló járművet szemelt ki magának. A felsőpakonyi M. Dániel betörte a kocsi ablakait, majd egy feszítővassal próbálta beindítani azt. Az ellene lopás kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal zárták le.

 

Május 15.

Közúti ellenőrzéskor bukott le az a 25 éves olasz férfi, aki 54 kiskutyát szállított egy jármű rakterében Nagykanizsán. A különböző fajtájú, víz nélkül, ládákba összezsúfolt ebek állategészségügyi kiskönyvvel, egyedi jelöléssel nem rendelkeztek. G. Pepe ellen állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Május 16.

Két nőt, köztük volt élettársát kényszerítette prostitúcióra hónapokon keresztül az a 21 éves tarnazsadányi férfi, akit a Heves megyei zsaruk fogtak el. H. Márió fenyegetéssel és veréssel dolgoztatta őket Belgiumban és Németországban, majd a nők által keresett pénzt elvette. Ellene kerítés, kitartottság, zsarolás és rablás bűntettének, az elkövetéshez segítséget nyújtó 47 éves anyja, L.-né H. Klára ellen kerítés és kitartottság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a rendőrök vádemelési javaslattal lezártak.

0516

Május 17.

Szén-monoxid-riasztó helyett füstjelző készülék megvásárlására beszélte rá áldozatait az a 61 éves nyárlőrinci férfi, aki egy szolgáltató munkatársának adva ki magát több Bács-Kiskun megyei településen lakót vert át meséjével. S. Istvánt a rendőrök elfogták, csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Május 18.

Kábítószert áruló bandára csaptak le a Fejér megyei zsaruk. Az elfogáskor marihuánát és nagy összegű, a drogterjesztésből származó pénzt foglaltak le. A szekszárdi K. Lajos (30) és O. Adrienn (19), valamint a székesfehérvári A. Norbert (36) és F. Márk (21) ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

0518

Május 19.

Korábban adott kölcsöne többszörösét követelte adósától az a 48 éves besenyődi férfi, aki egyik találkozásuk alkalmával bezárta áldozatát, elvette iratait és telefonját. A 21 éves asszony megígérte,  vagy pénzzel, vagy bankkártyájával visszatér, és törleszti a követelést. T. Jánost elfogták, zsarolás és személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amit a zsaruk vádemelési javaslattal lezártak.

 

Május 20.

Egy 63 éves, a barátja megölése miatt előzetes letartóztatásban lévő kiskunhalasi férfit gyanúsítottak meg a Bács-Kiskun megyei rendőrök egy 2012-ben elkövetett gyilkossággal. Az 55 éves áldozatot azért csapta fejbe egy kalapáccsal, mert nem tudta elviselni, hogy állandóan pletykál. Később kiderült, S. Mihály mindkét áldozatát ugyanazzal a kalapáccsal verte agyon. A nyomozást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Május 22.

A betörés után hamburgerezett, majd egy temetőben rejtette el a lopott cuccok nagy részét az a két bükkaranyosi fiatalember, akik egy birtokról többek között egy 30 milliós terepjárót, vadászfegyvereket, lőszereket, 30 méternyi réz ereszcsatornát és borotvahabot vittek el. A zsaruk T. Norbertet (20) és 17 éves társát elfogták, a zsákmány egy részét megtalálták. Lopás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Május 23.

Néhány órán belül elfogták a jánoshalmi rendőrök azt a három helyi férfit, akik leitatták egyikük ismerősét, majd ellopták több millió forintját. Közös italozás után a házigazda elaludt, amit vendégei kihasználtak és elvitték a pénzét. A K. Attila (42), K. Róbert (26) és K. Balázs (23) ellen kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Május 24.

A nyáregyházi Sz. Attila (20) és fiatalkorú társa a tetőszerkezetet megbontva jutott be május 21-én egy drágszéli étterembe, ahonnan édességet, alkoholt és pénzt vettek magukhoz, majd elmenekültek. Három nappal később a zsaruk elfogták őket, lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás, amit vádemelési javaslattal lezártak.

 

Május 25.

Egy szolnoki háztetőn próbált elrejtőzni a rendőrök elől az a 18 éves, többszörösen körözött fiatalember, akit a Tisza bevetési egység tagjai fogtak el. A helyi S. Lajos hónapok óta dézsmálta a szolnoki ingatlanokat: létrát, kerékpárvázat, akkumulátort, pénztárcákat gyűjtögetett. A lopás bűntettének és más vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt ellene indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Május 26.

Szén-dioxid-kvóták eladásának hamis ígéretével csalt ki áldozataitól több mint 100 millió forintot az a páros, amelynek 58 éves magyar tagját a rendőrök elfogták. A befizetett összegről forgalomképesnek beállított tanúsítványt adtak, amelyet állításuk szerint egy év elteltével emelt áron vásároltak volna vissza. A pénzt begyűjtötték, majd eltűntek. A budapesti H. Nándor Pál ellen 98 rendbeli csalás bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták, osztrák társát még keresik.

 

Május 28.

Egyedül élő, idős asszony sárisápi házába tört be éjszaka 16 éves esztergomi társával az a 17 éves tokodi fiatal, akit a zsaruk egy napon belül elfogtak. A motoszkálást meghalló tulajdonos felriadt, egyikük befogta az asszony száját, fejére ágyneműt húzott, és nyakát egy fotellel leszorította. Pénzt, cigarettát és ennivalót szedett össze, majd elmenekültek. A 17 éves támadó ellen rablás és magánlaksértés bűntettének, 16 éves társa ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Május 29.

Menekülés közben fogták el a győri rendőrök azt a 28 éves férfit, aki nem sokkal korábban egy téti benzinkutat akart kirabolni. Gáz-riasztó fegyverével követelte a bevételt, és miután pénzhez nem jutott, kétszer a levegőbe lőtt, majd elmenekült. A zsaruk a 83-as főút győri bevezető szakaszán tartóztatták fel. A gyarmati P. Ferenc ellen rablás bűntette kísérletének, közúti veszélyeztetés bűntettének és járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Május 30.

Spanyolországból hozták Magyarországra azt a 40 éves román férfit, akit egy 1996-ban elkövetett rablógyilkossággal gyanúsítottak meg. Marius G. 21 évvel ezelőtt egy kiskunfélegyházi lakásban több késszúrással megölte az ott lakó 37 éves férfit, és ékszereket magához véve elmenekült. DNS-e buktatta le az európai elfogatóparancs alapján körözött férfit. A Marius G. ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Június 1.

Újra szolgálatba állt Andirkó Szabina és Vantara László törzsőrmester, akik 2016. szeptember 24-én életveszélyes sérüléseket szenvedtek a Teréz körúti robbantásban. Saját készítésű szögbombáját akkor robbantotta fel a keszthelyi P. László (23), amikor a két szolgálatban lévő rendőr elhaladt a járdaszakaszon. A hősök felépültek sebesüléseikből, és folytatják hivatásukat.

0601


Június 2.

A debreceni zsaruk elfogták azt a helyszínre visszatérő két férfit, akik nem sokkal korábban vasanyagokat loptak egy ház kertjéből. A rendőröknek feltűnt a szállításhoz használt, a közelben, egy kerítés mellett álló autó, a kocsiból kiszállókat igazoltatták. A forgalomból kivont, átrendszámozott jármű 31 éves sofőrjének nem volt vezetői engedélye. B. Csaba és 23 éves utasa, S. József ellen lopás vétségének és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Június 4.

Bátonyterenyei háza udvaráról vadászott a helyi Cs. Róbert (43) mátraverebélyi cimborájával. A telek végén összetákolt leskunyhó közelében szórót alakítottak ki, hogy odacsalják a környék vadjait. Miután egy vadkant nyílpuskával meglőttek, az állatot a házba vitték, kizsigerelték, húsát elosztották egymás közt. A házkutatáskor talált trófeák és vadhús arra utalt, hogy korábban is öltek állatokat. Cs. Róbert és B. Zoltán (41) ellen orvvadászat bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Június 5.

A csanyteleki körzeti megbízott gondos kezekre bízta annak a gólyafiókának az életét, ami egy villanypóznára rakott fészekből pottyant ki. Egy felgyői tanyagazda kért rendőri segítséget a nem mindennapi probléma megoldásához. A rendőr a Szegedi Vadasparkba vitte az elárvult madarat.

 

Június 6.

Több mint nyolc évvel a bűncselekmény elkövetése után hozták haza a monori zsaruk azt a 41 éves férfit, aki azóta jogerős szabadságvesztését töltő társaival 2009-ben megtámadott egy mendei házaspárt, megfenyegették őket, majd elvették pénzüket. H. Istvánt (41) és L. Szilvesztert (31) elkapták, L. István azonban eltűnt. 2017 áprilisában fogták el Németországban, majd Magyar­országra hozták. Rablás bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amelyet a rendőrök vádemelési javaslattal zártak le.

 

Június 7.

A gödöllői rendőrök fogták el azt a két férfit, akik harmadik társukkal tíz nappal korábban egy kerepesi HÉV-megállóban késsel megtámadtak egy tizenéves testvérpárt, majd elvették pénzüket és telefonjukat. B. Ádám (27), B. Dániel (22) és Cs. Antal (38) ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A zsaruk a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

 

Június 8.

Kora este támadt áldozatára egy terézvárosi bevásárlóközpontban az a 37 éves férfi, akit a rendőrök 36 órával később elfogtak. T. Krisztián összeszólalkozott az ismeretlen férfival, és az elfajult vita közben késsel megvágta áldozata kezét. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amit a zsaruk vádemelési javaslattal lezártak.

 

Június 10.

Egy belvárosi söröző túlszámlázó tulajdonosát és 12 alkalmazottját fogták el az V. kerületi rendőrök. A szórakozóhelyen egy ideje már utaztak a külföldi vendégekre, ha kellett, a bankautomatánál várták meg a nemritkán több százezres számla kiegyenlítését. Csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Június 11.

Egy józsefvárosi villamosmegállóban fogták el a zsaruk azt a 38 éves férfit, aki Zuglóban, majd Angyalföldön rabolt. L. Zoltán a Stadionok buszállomáson megütött egy férfit, majd elvette táskáját, másnap egy kutyasétáltatót lökött fel, és lenyúlta pénztárcáját. Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Június 12.

Disznókábító fegyverrel lőtte fejbe nagyapját 2015 áprilisában az akkor 24 éves budapesti férfi, mert attól tartott, áldozata rájön, hogy a pornóiparban dolgozik, és az egyetemi tandíjra tőle kért pénzt elherdálta. A holttestet két évig rejtegette, miközben rokona minden ingóságára rátette a kezét, sőt még a nyugdíját is felvette. M. Márk ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Június 13.

Fénymásolta, majd 43 éves társa 20 éves fiával egy miskolci kisboltban váltatta be az alsózsolcai T. Ervin (39) az általa hamisított bankókat. A taktakenézi házkutatáskor lefoglalták a fénymásolót és több már legyártott, azonos sorszámú, hamis bankjegyet. T. Ervin, valamint a miskolci G. Katalin (43) és N. Dávid (20) ellen pénzhamisítás bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Június 14.

Megromlott viszonyukat akarta megtorolni az az 54 éves polgárdi férfi, aki bosszúból akarta felgyújtani rokonai házát. A kerítésen bemászva benzinnel locsolta le a ház ajtaját, ablakait és az udvaron álló autót, majd felgyújtotta a kocsit. A tüzet az apa vette észre, így családja idejében ki tudott menekülni, senki nem sérült meg. S. István (54) ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete és közveszély okozása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Június 17.

1206 rendőrtiszthelyettes tett esküt elöljáróik és hozzátartozóik előtt.

0717

Június 20.

A 61 éves bajai S. István biztosította a helyszínt, 66 éves társa, a bajai Zs. Béni felügyelte a folyamatos munkavégzést ahhoz a bordélyházhoz, amelyet a Bács-Kiskun megyei rendőrök számoltak fel Sükösdön. Az örömtanyaként működő fogadóban három nő elégítette ki ügyfeleik szexuális igényeit, a bevételből S. István magát és alkalmazottait is ellátta. Ellenük, valamint társaik – a bajai U. Gábor (45), Ny. Beatrix (42), H.-né H. Emese (43) és a csátaljai Cs. Renáta (44) – ellen prostitúció elősegítése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Június 22.

Egy kaposvári garázsból lopott többdoboznyi csokoládéval akart kedveskedni párjának az a 36 éves helyi férfi, akit szállítmánya buktatott le kora reggel. Míg az édességgel teletömött bevásárlókocsit toló S. Zsoltot a rendőrök ellenőrizték, befutott a betörésről és csokilopásról szóló bejelentés. S. Zsolt ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

0722

Június 26.

Egy 1996-ban elkövetett gyilkosságra az aktákat leporolva 15 hónapnyi újrakezdett nyomozás tett végleges pontot. A bosszúból összevert és megszurkált, akkor 30 éves örmény áldozat gyilkosait a kiemelt ügyeket felderítő főosztály zsarui elfogták, és 21 év elteltével emberölés bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak az ukrán állampolgárságú K. László (54), valamint az örmény állampolgárságú Arshak H. (49) és Garri A. (46) ellen.

 

Június 27.

Vádemelési javaslattal zárták le a kecskeméti rendőrök a kénsavas támadás nyomozását. Tavaly nyáron egy érettségire készülő diákok és tanáruk közti beszélgetés zavarta azt a második emeleten lakó 61 éves asszonyt, aki először rájuk kiáltott, majd az ablakból kénsavat öntött a társaságra. A maró anyag égette a bőrüket, ruhájukat, sőt a járdán is látható nyomot hagyott. A tanár súlyos, két diák könnyű sérülést szenvedett. F. Lászlóné ellen testi sértés bűntettének és kétrendbeli testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás.

 

Június 28.

Teleki téri lakása ablakából szolgálták ki vevőiket azok a drogárusok, akik hiába igyekeztek minden lehetséges módon titkolni üzletüket, a zsaruk rajtuk ütöttek, és 15 másodperces akciójukkal felszámolták a kereskedést. B. Andrea (41) és L. Dzsenifer (21), anya és lánya működtette a boltot, a lakásban 16 pakettnyi, 22 gramm marihuánát, 5,2 gramm, 40 adagnyi kristályt, ecstasy tablettákat és több százezer forintot foglaltak le. A családi vállalkozás tagjai ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.

0728

Június 28.

Az esztergomi Martsa Lajos utcában fogták el a rendőrök azt a 49 éves dorogi férfit, aki Esztergom kertvárosi részén gumicukorral csalt magával kislányokat, majd mutogatta magát, és önkielégítést végzett a gyerekek előtt. F. Attila ellen szeméremsértés, valamint egy 10 éves kislány sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Június 29.

Maszkos, pisztolyos férfi rontott be egy györkönyi pénzintézetbe kora délután, majd a lőfegyverével fenyegetőzve megszerzett pénzzel beült lopott rendszámokkal felszerelt autójába, és elmenekült. A rendőrök három órán belül elfogták, a zsákmányt hiánytalanul megtalálták. A paksi V. László (68) ellen rablás, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a zsaruk vádemelési javaslattal továbbítottak az ügyészségnek.

 

Június 30.

Egy órán belül elfogták a józsefvárosi zsaruk azt a 28 éves budapesti férfit, aki egy mozgásában korlátozott férfitól, kere­kes­székének a táskájából elvitte telefonját. Az időközben ruhát cserélt P. Krisztián felkutatását a térfigyelő kamerák is segítették. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amit a rendőrök vádemelési javaslattal zártak le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két pakisztáni férfi egy ukrán kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Baleset az M43-as autópályán

Anyagi káros közlekedési baleset miatt forgalomkorlátozásra kell számítani az M43-as autópálya országhatár felé vezető oldalán, Szegednél.

 

Public transport to Mogyoród

During the weekend of the 2018 Hungarian Grand Prix, over and above the option of travelling individually by car, we would like to draw attention to the alternative of public transport.

 

Tömegközlekedéssel Mogyoródra

A Formula 1 Magyar Nagydíj 2018 versenyhétvége idejére az egyénileg, gépjárművel történő utazás mellett alternatív közlekedési lehetőségre hívja fel a figyelmet a rendőrség.